Kutyaházgyűjtés 2015
A Hangya Közösség vidéki, kevésbé támogatott menhelyeknek próbál segíteni. 2014 októberében több menhely jelezte, hogy nincs pénzük kutyaházak készítésére.
Megkérdeztük a menhelyeket, hány ház hiányzik. Sejtettük, hogy meglepő számokkal fogunk találkozni, mégis sokkoltak a válaszok bennünket is.
Tudtuk, segítenünk kell, hogy egyedül kevesek vagyunk hozzá, csak összefogással tudjuk majd elérni, hogy a kutyáknak ne kelljen fázniuk a menhelyeken.
A Vigyél Haza Alapítvány mellénk állt és teljes egyetértésben, együttműködésben végeztük az erőn felüli munkát.
2014 októberében ezzel a felhívással kértük kutyabarátok segítségét:
Több mint 500 kutya várja a telet fedél nélkül, menhelyeken.
És reménykedtünk, hogy másokat is megérint a probléma.
Mi is meglepődtünk, hogy hány emberben fogalmazódott meg a tenni akarás. Több százan siettek a leginkább rászoruló kutyák segítségére az 5 hónap alatt. Aki szeretett volna, megtalálta a módját, sokféle segítséget elfogadunk. Ezúton köszönjük mindenkinek, aki közreműködött, hogy ezeket a fantasztikus eredményeket elérhessük:
Számunkra is hihetetlen, összesen 532 kutyának tudtunk segíteni!
Eredmények
De lássuk a számokat is:
- 323 önkéntes támogatta valamilyen fizikai segítséggel kezdeményezésünket
- Sikeres jótékonysági koncertet szerveztünk, ahol a magyar zenei élet legnépszerűbb előadói álltak mellénk. A telt házas bevétel teljes összegét a kutyaházakkal kapcsolatban használtuk fel.
- 371 db pénzadomány utalás érkezett, hogy speciálisan menhelyek számára készített házakat vásárolhassunk. Elsősorban kisebb összegek érkeztek, ami jól tükrözi, egyrészt, hogy azok segítenek leginkább a bajban, akiknek kevés van, valamint, hogy sok kicsi sokra megy!
- 6 olyan állatbarát csapat volt, akik szabadidejükben önerőből házakat készítettek számunkra, az általunk javasolt méretek és típusok alapján. Mind amatőr asztalosok által készültek, de mind igazi mestermunka lett.
- 21 autós segítséggel történt a felajánlott használt házak begyűjtése, valamint ezek vidékre szállítása, melyekkel több ezer kilométert tettünk meg. Voltak, akik többször is segítettek és voltak, akik nagyon-nagyon sokszor.
- 15 céget érintett meg a felhívásunk, akik bebizonyították, hogy ebben pénz centrikus világban is lehet jótékonykodni. Ők anyagi vagy tárgyi segítséggel támogatták munkánkat
- 211 db használt kutyaházat kaptunk lakossági felajánlások alapján, amit fuvaros segítséget nyújtó állatbarátok gyűjtöttek össze. Egyesével!
- Barkácsnapot is szerveztünk, ahol vidám hangulatban 21 ismeretlen ember dolgozott a közös célért, közös erővel, fantasztikus hangulatban, fantasztikus munkát végezve
- A pénzadományokból összesen 89 db rágásbiztos kutyaházat sikerült készíttetnünk és a menhelyekre juttatnunk. Köszönjük a kutyaházgyár.hu-nak a kedvezményes menhelybarát árakat.
- Felhívásunk alapján több menhely kapott a környezetéből is segítséget, alapanyagokat, házakat: ez lenne a jövő, hogy minden menhely a saját környékén is megtalálja a támogatóit.
- 3 támogatónk új kutyaházakat adományozott, valamint a Vizsla – túra csapata is gyűjtött speciálisan strapabíró házakra, amit az állatvédő szervezetekhez továbbítottunk
- A menhelyek közötti összefogásnak is tanúi lehettünk, a jobb sorsú szervezetek közül többen adtak feleslegükből különböző hasznos eszközöket, tárgyakat.
- 92-en gyűjtöttek számunkra meleg holmikat, edényeket, gyógyszereket. 53-an ajánlottak fel más jellegű tárgyakat, szigetelőket, építési anyagokat, bútorokat, szövet anyagokat… stb.
- 25 menhely kért tőlünk segítséget, de sokkal több helyre tudtunk házakat irányítani az ország teljes területéről.
Az általunk támogatott menhelyeken NEM történt tragédia a hideg miatt. Hogy merre jártunk fuvarosaink segítségével, itt olvasható:
Köszönjük, hogy részesei lehettünk egy nagyszerű kezdeményezésnek, amiben összefogással ilyen fantasztikus eredményeket érhettünk el: Társadalmi felelősségvállalásunkat, összetartásunkat, emberségünket jelképezi, így példát mutat a következő generáció számára is.
Képekben
Nézd meg képekben is, hogy milyen fantasztikus megmozdulás részesei lehettünk és mennyire örültek a kutyák a házikóknak:
- beszámoló 1
- beszámoló 2
- beszámoló 3
- beszámoló 4
- beszámoló 5
- beszámoló 6
- beszámoló 7
- beszámoló 8
- beszámoló 9
- beszámoló 10
Merre jártunk?
- március 7-én a Karcagi Állatvédőkhöz indult az utolsó fuvarunk, az utolsó kutyaházakkal. Még 4 házikó várta, hogy minél hamarabb kutyák lakhassanak bennük.
- március 7-én a kisvárdai Ugat-lak Kutyamenhely számára 4 házat sikerült felrakni a fuvarozó autóra.
- március 2-án a Postafuti.hu futárszolgálatnak köszönhetően több kutyaház is útnak indult a szélrózsa minden irányába. Köszönjük szépen!- Bátonyterenyére, az Érted Ugatok Állatvédő Egyesülethez 3 db ház- Székesfehérvárra a Fema Állatmentő és Állatvédelmi Egyesülethez szintén 3 db ház- Püspökladányba pedig 6 db ház
- március 4-én a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület is ellátogatott hozzánk és 4 házikót tudtunk küldeni a náluk állomásozó kutyáknak.
- február 28-án a Léleklánc Állatvédő Alapítvány járt nálunk, ők 2 házikóval gyarapították a kutyusok házikóinak számát.
- február 24-én 3 házikó indult útjára az esztergomi Bogáncs Kutyaotthon Alapítványhoz. Köszöjük a fuvarosnak!
- február 13-án még egy lehetőséget kaptunk, hogy két hatalmas házikót, ami több kutyának nyújthat segítséget, szintén a püspökladányi Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület mentett kutyáinak lejuttassunk. Megtettük.
- február 13. Első körben 13 db házikó fért fel a fuvarozó cég hozzánk küldött autójára, ami a püspökladányi Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület mentett kutyáinak segített. Hálásan köszönjük a segítséget. Kicsit izgultunk, hogy péntek 13-án a 13 db házikó hogyan fog lejutni, de szerencsésen megérkeztek és nagyon örültek nekik a kutyák!
- február 12. Sárospatakon nagyon sok kicsi kennel van, amibe nem fértek kutyaházak. 10 db csodaszép házikó érkezhetett egy hideg napon a borsodi kisvárosba. Legalább 18 kutyáknak jelent segítséget.
- február 6-án kedvenc hevesi fuvarozónk ismét megállt nálunk és megengedte, hogy újabb pár házikót küldjünk az Egri menhelynek és a Füzesabonyi Állatvédő Alapítványnak. Mindkét szervezet nagyon örült neki, hát még a kis védencek, hiszen nagy éjszakai hidegek vannak.
- február 5-én a Léleklánc Állatvédő Alapítvány járt nálunk. 3 házat tudtunk felajánlani számukra, ami nagy segítséget jelent a náluk állomásozó foxiknak és keverékeknek. Egy kutyaház eljuttatásában pedig segítségünkre lesznek, ami az esztergomi Bogáncs Kutyaotthon legnagyobb rágóbajnokának küldtünk. Kíváncsiak leszünk, hogy mihez kezd a rágásbiztos kutyaházzal.
- február 5. Egy régóta tervezett fuvar vállt valóra. A Karcagi menhelyre leérkezett az a 11 db használt házikó, ami kennelekben kerül majd elhelyezésre. Az ottani védencek már nagyon várták új lakhelyüket.
- február 4-én Kondoroson is jártunk. 8 db csodaszép, élvédett, emelhető tetejű házat tudtunk adományozni a helyi állatvédő szervezetnek.
- február 4-én Bajára indult le 6 kutyának segítség. Reméljük, hogy nagyon boldogok lesznek benne.
- február 3-án Sátoraljaújhelyre küldtünk ládákból varázsolt házikókat, amik a fedett kennelekben 17 kutyának nyújtanak meleget. A hófúvás sem jelentett akadályt, a házak a legjobbkor kerültek a helyükre.
- február 3-án Karcagra indult egy fuvarosunk, annyi kutyaházzal, ami 30 kutyának fog segítséget jelenteni. A házak speciálisan strapabíró szerkezettel, rágásbiztos élekkel készültek, menhelyek számára.
- január 14-én egy fóti baráti társaság 20 darab gyönyörű szép frissen készített szigetelt házikóval állított be a sátoraljaújhelyi Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány menhelyére. Nagy volt az öröm, még sosem részesültek ekkora csodában.
- január 13. Lehetőségünk nyílt, hogy az egri ÁVEA által működtetett menhelyre újabb 4 kutyaházat küldhessünk, ami újra több kutyának jelentett segítséget. Általában két kutya is megosztozik egy-egy házikón.
- január 5-én egy vidám balatoni közelében élő baráti társaság készített csodaszép házakat több menhely számára. Tőlünk kért segítséget, hogy merre szállítsa. Nekünk volt ötletünk. Így került aznap 27 házacska a következő helyekre. A Komlói Állatvédő Egyesület 2 db házikóval lett “gazdagabb” Ők már helyi támogatóktól is kaptak több darabot. A harkányi Harkány-Siklós Állat- és Természetbarátok Egyesülete 13 házat kapott, míg a siklósi Dr. Horváth Béla Környezetvédő és Érdekvédő Egyesület Állatvédő Tagozat 12 darabot. A vidám képek mindannyiunkat megmosolyogtattak. Tudjuk, igazán szükségük volt rá.
- december 29. A nyírmadai Kóborlók Állatvédelmi Egyesületéhez megérkeztek a kutyusok számára készíttetett kutyaházak. Csodaszépek és a legjobbkor jöttek, hóesésben köszöntötték az új lakók.
- december 29. Igazi szeles havas idő volt, amikor Sárospatakra érkeztünk. 20 db házikót vittünk, hatamas autót volt lehetőségünk telepakolni, amit külön köszönünk támogatóinknak. A házak többsége a barkácsnapon készült ikerházak volt. A menhely elmondása szerint legalább 40 kutyának sikerült segítenünk.
- december 24. Karácsonyi ajándékként érkezett a furgon a Füzesabonyi Állatvédők Egyesületéhez, ahol 3 házikó talált gazdára, ami 5 kutyának jelent melegedőt. Utána pedig az egri ÁVEA menhelyére mentünk, ahová 8 db házzal sikerült segítenünk, ami 14 kutya számára jelent menedéket.
- december 23. Az őrbottyáni telephelyű Léleklánc Állatvédő Alapítvány sokat segít a felajánlott kutyaházak összegyűjtésében. 8 db házat az esztergomi Bogáncs Kutyaotthon Alapítványhoz szállította. Köszönjük az összefogást!
- december 21. Ózdon jártunk, a Kiskapudon található Hérosz menhelyén. A teherautó a házikók mellett sok-sok hasznos holmival volt tele: 15 kutyaházat küldtünk, ami összesen 25 kutyának nyújt fedelet!
- december 15. A kisvárdai Ugat-Lak Kutyamenhelynek olyan lehetősége adódott, hogy Budapestre hozhatott kutyákat, amit más szervezet vett át tőlük. Nekik már az elmúlt hónap során segítettünk, de mégsem hagyhattuk, hogy visszafelé üres furgonnal menjenek. Meleg holmi, kutyapárnák is jutottak a fedélzetre. Kutyaház is fért még fel, hiszen van még aki fedél nélkül volt a hidegben. Újabb 16 kutyának tudtunk menedéket adni!
- december 12. A Hír 24 segítségével jutottak le a felajánlott kutyaházaink a Kondorosi Állatvédő Egyesülethez. 6 db kutyának sikerült segítenünk. Sok-sok meleg holmit, kutyaágyat, rizst és tésztát is sikerült küldenünk!
- december 9. A kutyaházgyár.hu jóindulata segítségével sikerült csodaszép házakat rendkívüli kedvezménnyel megrendelni a Vigyél Haza Alapítvány számlájára befolyt összegből. Így 10 db szigetelt, fertőtleníthető, nyitható tetejű kutyaházikó került le a hajdúböszörményi Pacsi Kutyamenhely Alapítványhoz. Örömük határtalan volt!
- A kisvárdai Ugat-Lak Kutyamenhely számára volt lehetőségünk 10 db csodaszép új házikót készíttetni. Köszönjük szépen az utalóknak, hogy ilyet is így is segíthettünk.
- december 6. Zuhogó esőben, de sok-sok jókedvvel küldtük el a teljesen telepakolt autót Karcagra. 6 kutya már nem dideregve tölti az éjszakát, van hová behúzódnia. Meleg holmit is küldtünk, valamint sok-sok konzervet.
- december 5. ADPD Hungary meghosszabbította velünk az együttműködést, így még több házat sikerült elküldeni velük a legszükségesebb helyekre. A következő helyekre fog érkezni a napokban még meglepetés: Hajdúböszörmény 1db, Kondoros 4 db, Nyírmada 2 db, Nyíregyháza 4db, Bátonyterenye 2 db, Hódmezővásárhely 1 db, Ózd 3 db
- december 1. A nyírmadai Kóborlók Állatvédelmi Egyesülete fogadott bennünket hatalmas örömmel. Szép kis házacskákat szállítottunk, egy üstöt és sok-sok konzervet. 21 kutya sorsa válik jobbá!
- november 29. Kisvárdára az Ugat-Lak Kutyamenhelyre indultunk ma reggel, ahol összesen 25 kutya sorsa oldódik meg a mai nappal. Kutyaszalámi is fért az autóba.
- november 25. Elindult 17 kutyaház az országba a DPD Hungary Kft. segítségével. Köszönjük szépen, hogy több olyan településekre is eljuthattunk, amit önerőnkből nem tudnánk. Az első körben a következő városokban működő menhelyekhez érkezik a segítség: Ózd 2 db, Eger 2 db, Bátonyterenye 2 db, Hódmezővásárhely 2db és Baja 3 db házikóval lesz “gazdagabb”.
- 2014. november 16-25. Rengeteg remek híreket kaptunk:
- A békési Esély Állatvédő Egyesület 8 kutyaházat kapott, amivel megoldódtak az ilyen jellegű problémáik.
- A kisvárdai Ugat-Lak Kutyamenhely egy közelben lakó vállalkozó kereste meg és a kutyaházaknál nagyobb gond megoldására hozott egy kis segítséget. A felelőtlen gazdák miatt annyi kutya várja a reményt, hogy már kenelük sem volt elég. Most kaptak alapanyagokat, hogy bővíthessék a helyek számát.
- Ózdra is érkezett 5 db kutyaház a környékből.
- Harkány-Siklós Állat- és Természetbarátok Egyesülete egy nagyon szép csomagot kapott Budapestről, illetve faanyagok egyeztetése is folyamatban van.
- Egerbe (Állatokat Védjük Együtt Alapítvány és Egri Menedék Alapítvány) OBS lapok érkeztek, amikből szintén készülhetnek majd kutyaházak Ígéretek is vannak, reméljük, hogy mindenképp valóra válnak:
- A nyíregyházi Kisherceg Állatmentő Egyesületnél 5 db házikóra elég faanyag van kilátásban.
- Egy szarvasi cég adományában reménykednek a Kondorosi Állatvédő Egyesület, miszerint a 5 kutyának nem kellene fáznia a hideg téli éjszakákon. Drukkoljunk!
- november 16. Püspökladányban is jártunk, az Elhagyott Állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesületnél. Itt 9 kutya nem fog fázni többet éjszakánként.
- november 15. Megérkezett 14 db kutyának való házikó, kuckó, fedél atörökszentmiklósi Befogad-lak Állatvédő Alapítványhoz. Jelenleg 100 kutyát gondoznak, amiből 40 db kölyök kutya. Nagyon kellett nekik a segítség. Még nincs megoldva az összes kennel téliesítése, de már jó úton haladunk.
- november 14. Egy pécsi felajánlott házikó révbe ért a Komlói Állatvédő Egyesületnél. Köszönjük!
- november 14. a sárospataki Manduláshegyi Állatotthonba13 db kutyaház érkezett meg, aminek a helyi 2 és 4lábúak is nagyon örültek!
Amennyiben te is szeretnél segíteni, itt olvashatsz róla bővebben.
http://www.kutyahideg.hu/celunk/