Tárgyi adományok menhelyekre!
A Hangya Közösség 2010-ben adományok gyűjtésével kezdte. A lakossági háztartásokban már feleslegessé vált, de a menhelyeken még hasznosítható tárgyakat fogadta és raktárunkba szortírozva mindenhová azt továbbítottuk, ami a legszükségesebb.
Soha nem támogattuk, ha egy teherautónyi vegyes gyűjtés indult útnak egy menhelyre, mert nem mindenre van szükség helyben és egy szemétszállító konténer nagyon költséges. 9 évnyi munkánk alatt is hiába hangsúlyoztuk, mégis kaptunk olyan tárgyakat, amik a laikusok szerint “menhelynek jó lesz”, a gyakorlatban viszont nem tudják használni, sosem tudták, mert állatok életébe kerülhet.
Raktárunk bezárt 2019. augusztusában.
Lakossági felhasználású tárgyi adományokat nem tudunk fogadni, csak élelmet gyűjtünk.
Nagyobb mennyiségű vállalati felajánlás esetében kérlek keress bennünket: info@hangyakozosseg.hu
Magánszemélyként kérlek, ha adományozni szeretnél, ezek szerint járj el:
https://www.hangyakozosseg.hu/kiemelt/adomany/
https://www.hangyakozosseg.hu/kiemelt/tamogatas/
2010-2019 között így működtünk:
Szerettük csinálni, de 9 év alatt annyit nőtt a szervezetünk, annyi segítségkérés érkezik hozzánk naponta menhelyekről, hogy nagyobb volumenű segítésnyújtásban kell gondolkodnunk, ami a probléma gyökerétől segít, komplexen kezeli a központi bajt. Kapacitásunkat a Covid alatt a nagy mennyiségi segítség felé kellett fordítanunk.
Ötlet azoknak, akik környezetbarát gondolkodásúak, akiknek fontos, hogy kevesebb szemét termelődjön, akik az újrahasznosítást támogatják. Elsősorban a vidékieknek szól, Budapesten már sokan felajánlják, így a legtöbb menhelynél annyi ilyen adomány érkezik, hogy nem tudnak többet fogadni. Vidéken, elsősorban a szegényebb régiókban viszont szinte semmi.
Ha segíteni szeretnél, erre figyelj!
Ahogy szokás, először a saját háztartásunkban, majd a barátainkat, munkatársakat, ismerősöket kértük, nézzenek szét otthon. Érdemes egy autónyi holmit összegyűjteni és egy kirándulással összekötni az autós utazást. Így adomány is érkezik, a menhely is örül, a belföldi turizmust is támogatjuk, új helyeket ismerhetünk meg. De nem mindegy mit viszünk!
Mi feltétel nélkül elfogadjuk, ha az állatvédő csak szalmát vagy forgácsot tesz a kutyák alá a hidegben, de azt is, ha valaki “rongyozik”. Van aki csak táppal etet, van aki főz, de egyre többen vannak, akik a nyers koszt hívei.
Van aki erre a fertőtlenítőre esküszik, van aki arra a bolhairtóra. Van aki csak fazékból etet, mert az nem borul fel, van aki a műanyag tányérokból, mert könnyebb tisztítani. Mindenkinek saját joga eldönteni, hogy mi válik be.
HÍVD FEL A KIVÁLASZTOTT MENHELYET ÉS KÉRDEZD MEG! Figyelj a nyitvatartási időre is, általában etetési időben és azt követően nem tudnak látogatót fogadni.
Újrahasznosítás jegyében – használt tárgyi adományok:
Amit minden szervezet szívesen lát:
(évente többször mi is gyűjtjük)
- Használt, de tiszta pléd, törölköző, ágynemű, lepedő, pokróc
- Kutya-macska játék
- Lábasok
- Saját állataid számára már feleslegessé vált, kinőtt pórázok, nyakörvek, hámok, fekhelyek, szállító boxok, macska wc
- Fertőtlenítők – akár lejárt szavatosságút is szívesen fogadunk
- Bármilyen megmaradt állatgyógyászati szereket, samponokat, kutyagallért, Kék Lukács krémet, kutyaszőrnyíró gépet
- Tápokat, konzerveket, bármilyen kutyaeledet
- Kutyajáték
- Tisztítószereket, gumikesztyűket, kakizacsikat, zsákokat minden mennyiségben
- Kutyaházakat Budapest és környékéről
Kérdezz rá, mert állatvédelmi szervezet függő, hogy tudják-e használni:
- Hőfüggönyök – akár maradékok! – nagy segítséget tudnak nyújtani télen a kutyaházakra szerelve
- Plüssállatok kiskutyáknak
- Felmosót, lapátot, seprűt, hólapátot
- Vödör
- Mosógép, fagyasztó, mélyhűtő is nagy segítség
- Bármi kennelek építéséhez: kerítésháló, oszlopok, trapézlemez… stb.
- Kórházak, mosodák, hotelok, fitnesz klubok leselejtezett törölközői, lepedői a legnagyobb segítség beteg és műtött kutyák alá
- Műfű, akár felszedett használt állapotú is
- Kutyaház
Amit BIZTOS NEM tudnak fogadni:
Sajnos hiába kampányoltunk, folyamatosan visznek olyan tárgyakat, ami “menhelynek még jó lesz”, pedig soha nem használják és soha nem is használták.
- Szivacsmatracok: mert a menhelyi állatok felügyelet nélkül töltik az éjszakát és ha megeszik, komoly gyomorgondjaik lehetnek, orvosi segítség nélkül halálos is. Amennyit beteg, sérült vagy öreg kutya alá lehet rakni, azt megoldjuk.
- Nagy szőnyegeket – sok ilyen felajánlás van. Hamar tönkremegy és az elszállíttatása igen költséges. Ha mindenképp vinnénk, egyeztessünk a menhelyre és lábtörlő méretre felvágva adjuk oda, nekik erre nem lesz kapacitásuk.
- Tolltöltetű párnát, paplant – egy perc alatt tépik szét a kutyák, aki már takarított ilyet, tudja, hogy miért ne.
- Nagy paplant, amit nem lehet szétvágni a kutyák számára
- Ruhákat a kutyák alá: sajnos nincs kapacitásuk, hogy kutyabiztossá tegyük. Amikor levágjuk a zipzárt, gombokat, szinte semmi sem marad a ruhákból, ami igen, az nem melegít. Folyamatosan érkeztek neylon harisnyák, bugyik, selyem ágyneműk, tenyérnyi méretű gyerekruhák. Ezek nem hasznosak a kutyák alá.
Köszönjük minden támogatónknak a segítséget a kutyák nevében is!
Újra hangsúlyozzuk, mi már nem gyűjtjük, így nem szeretnénk ha kellemetlenséget okoznánk azzal, hogy tényleg nem tudjuk átvenni.
Ennek okáról részletesen itt olvashattok:
https://hangyakozosseg.blog.hu/2019/06/26/elfogyott_ujralendul